Július közepére elkészült az a várva-várt csomag, amelyben az Európai Bizottság ismerteti a következő, 2007 és 2013 közötti időszak kohéziós (regionális politikájára) vonatkozó javaslatait. Az új tagállamok számára jó hír, hogy az EU-n belüli gazdasági és társadalmi különbségek kiegyenlítésére szánt uniós források (strukturális és kohéziós alap) zömét – közel 80 százalékát – a közösség átlagos fejlettségi szintjéhez képest elmaradott régiók kapják majd.
Az újonnan csatlakozott országok szinte valamennyi térsége abba a kategóriába tartozik, amely jogosult a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítésére szolgáló támogatásokra. Jó néhány régi tagállami régió is kaphat majd ezekből az alapokból. Magyarország becslések szerint hét év alatt körülbelül 700-800 milliárd euró közösségi támogatást vehet igénybe regionális fejlesztési célokra, ami éves szintre lebontva nagyságrendekkel több annál, mint amit hazánk a tagság első három évében kap.
Miközben a bizottság által javasolt összeg nagyságára nem lehet panasz, sok múlik azon, hogy az új szabályok mennyire könnyítik majd meg a források felhasználását. Nos, ebből a szempontból meglehetősen vegyes képet mutat a csomag. Hazai szakértők szerint egyértelműen a legnagyobb kockázatot az a szabály jelenti, amely a strukturális után a kohéziós alapra is kiterjeszti azt az elvet, mely szerint az adott tárgyévben lekötött támogatásokat legkésőbb két évvel később el kell költeni. Az uniós zsargonban n+2-esnek nevezett szabály ellen gyakran prüszkölnek a támogatások kedvezményezettjei, mert túlságosan szűk határidőnek tartják. A bizottság és a nettó hozzájáruló országok szerint viszont ez a módszer garantálja leghatékonyabban a pénz eredményre váltását. Ugyanakkor kérdéses, hogy mennyire lesz működőképes ez a modell a kohéziós alapból finanszírozott nagyobb és ezért időigényesebb közlekedési és környezetvédelmi infrastrukturális beruházásoknál. Igaz, hogy a szabály 25, illetve 50 millió értékhatár alatti projektekre lesz érvényes. A magyar aggodalmak forrása az, hogy a nagy projektek már „elfogytak”, így sok, kisebb projekttel kell majd lefedni a rendelkezésre álló keretet, ami nem lesz könnyű.
Az Európai Bizottság több könnyítést is javasolt a szabályokban, hogy a támogatások kedvezményezettjei úrrá legyenek az előrelátható nehézségeken. Az egyik ilyen módszer, hogy a kétéves határidő leteltével nem egyes projektekkel kell majd elszámolni, mint most, hanem a nagyobb halmazt képező programokkal. Ennek előnye, hogy a tagállamok nagyobb mozgásteret élveznek majd a pénzforrások egyes projektek között történő átcsoportosításában. További könnyítést jelenthet, hogy a kohéziós alapnál 10 és fél százalékos lesz az előleg (a strukturális támogatásoknál két év alatt csak 7%), ami a beruházások zavartalan kivitelezését hivatott elősegíteni.
A mostani reform vezérfonala a regionális politika végrehajtásának tagállamok és régiók felé történő decentralizálása és a támogatási rendszer egyszerűsítése. Ennek jegyében a jelenlegi hat helyett csak három alap lesz a jövőben: a két strukturális, a Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap, valamint a kohéziós alap. Utóbbit egyébként teljesen a strukturális alap arcára alakítják, amelynek legfontosabb velejárója, hogy a bizottsághoz projektek helyett kész programokat kell majd benyújtani, és a projektek engedélyezése ezek alapján már a nemzeti hatóságokra száll.
A jövőben az a gyakorlat is megszűnne, hogy egy programot egyszerre több alapból is finanszíroznak. A brüsszeli bürokrácia vasszigorától rettegőknek jó hír, hogy az Európai Bizottság saját ellenőrzési tevékenységét azokra a projektekre redukálja le, amelyek megvalósításába jelentős közösségi forrásokat vonnak be. Általában elmondható, hogy a tagállamok felelőssége nő majd a pénzek rendeltetésszerű felhasználásának az ellenőrzésében. Elsősorban az új tagállamok kedvében igyekszik járni a bizottság, amikor kiterjesztené azoknak a beruházásoknak a körét, amelyekhez a kohéziós alapból támogatásokat lehet igénybe venni.
